450 North Brewing Company SLUSHY Lite Liquid Slushipop 0,473L
Maracuja, őszibarack, narancs, cseresznye, banán és kiwi sorbet, folyékony, ragacsos, Pastry Sour-ban.A Pastry Sour kifejezés leggyakrabban olyan savanyú sörre utal, amelyet szándékosan édesre főznek, és gyakran nem erjeszthető cukrokkal, például dextrózzal és laktózzal készül (ezeket azért nevezik nem erjeszthetőnek, mert az élesztő nem eszi fel őket, és nem alakítja át alkohollá). Ezeket a söröket rengeteg édes összetevő, például gyümölcsök, mályvacukor, keksz, kókuszdió stb. hozzáadásával főzik. A savanyú sör olyan sör, amelynek szándékosan savanyú, savas vagy fanyar íze van. A hagyományos savanyú sörök közé tartoznak a belga lambic, a gueuze, a flamand vörös sörök, valamint a német gose. A savanyú sörök úgy készülnek, hogy vadélesztő törzseket vagy baktériumokat engednek a főzetbe, majd felforralják a sörlevet, hogy elpusztuljanak ezek a baktériumok és később ne befolyásolhassák az erjedést. A savanyított sörhöz leggyakrabban használt mikrobák a Lactobacillus és a Pediococcus baktériumok, míg a Brettanomyces gomba szintén hozzáadhat némi savasságot a sörhöz.A savanykás íz elérésének másik módszere a gyümölcsök hozzáadása, amelyek közvetlenül hozzájárulnak a szerves savakhoz, például a citromsav kialakulásához.Ha szeretnél többet megtudni erről a sörstílusról, nézd meg YouTube videónkat!Savanyú sörökLegyél sörszakértő ingyenes YouTube tanfolyamunkkal!23db rövid, de tartalmas videónk segítségével komoly tudásra tehetsz szert!Beerselection Sörsuli
Willibald Farm Brewery When Pigs Fly 0,473L
Blendelt Imperial Stout, ahol a mix egyik fele 5 évet volt whiskey hordóban, a másik fele pedig ex-stout caskból származik.Az Imperial Stout alkoholosabb, szárazabb, csokisabb a sima stouthoz képest, rendkívül gazdag, édes, telt malátajelleggel. A keserűség származhat pörkölt malátákból vagy komló hozzáadásából. Eredetileg az Orosz cári családnak szánták.A Stout a porter szárazabb, sötétebb, testesebb erősebb leszármazottja. Színben nagyon hasonlóak, a stoutokban azonban sokkal több a karamellizált pörkölt maláta és a kávés ízvilág, valamint édeskésebbek is. A stout szó első ismert használata egy 1677-ben keltezett, az Egerton Manuscripts-ban talált dokumentumban, amely a sör erősségére utal. 1721-ben használták először a porter nevet egy pörkölt malátával készült sötétbarna sör leírására. A porterek hatalmas népszerűsége miatt a sörfőzők többféle erősségben készítették őket. Az erősebb, jellemzően 7 vagy 8 %-os alkoholtartalmú söröket "stout porter"-nek nevezték, így a stout és a porter története és fejlődése összefonódott.Ha szeretnél többet megtudni erről a sörstílusról, nézd meg YouTube videónkat!Porterek és Stoutok közötti különbségekLegyél sörszakértő ingyenes YouTube tanfolyamunkkal!23db rövid, de tartalmas videónk segítségével komoly tudásra tehetsz szert!Beerselection Sörsuli
Mortalis Brewing Company DemiHydra | Raspberry + Strawberry + Banana + Marshmallow 0,473L
Gluténmentes Pastry Sour Ale, amiben édes és savas dolgok váltaoznak. Eper, málna, banán, mályvacukor alkotja.A savanyú sör olyan sör, amelynek szándékosan savanyú, savas vagy fanyar íze van. A hagyományos savanyú sörök közé tartoznak a belga lambic, a gueuze, a flamand vörös sörök, valamint a német gose. A savanyú sörök úgy készülnek, hogy vadélesztő törzseket vagy baktériumokat engednek a főzetbe, majd felforralják a sörlevet, hogy elpusztuljanak ezek a baktériumok és később ne befolyásolhassák az erjedést. A savanyított sörhöz leggyakrabban használt mikrobák a Lactobacillus és a Pediococcus baktériumok, míg a Brettanomyces gomba szintén hozzáadhat némi savasságot a sörhöz.A savanykás íz elérésének másik módszere a gyümölcsök hozzáadása, amelyek közvetlenül hozzájárulnak a szerves savakhoz, például a citromsav kialakulásához.Ha szeretnél többet megtudni erről a sörstílusról, nézd meg YouTube videónkat!Savanyú sörökLegyél sörszakértő ingyenes YouTube tanfolyamunkkal!23db rövid, de tartalmas videónk segítségével komoly tudásra tehetsz szert!Beerselection Sörsuli
Drekker Brewing Company Punching In the PRRRT 0,473L
Mandarin, eper, ananász, cseresznye és trópusi gyümi kása alkotta Pastry Sour.A savanyú sör olyan sör, amelynek szándékosan savanyú, savas vagy fanyar íze van. A hagyományos savanyú sörök közé tartoznak a belga lambic, a gueuze, a flamand vörös sörök, valamint a német gose. A savanyú sörök úgy készülnek, hogy vadélesztő törzseket vagy baktériumokat engednek a főzetbe, majd felforralják a sörlevet, hogy elpusztuljanak ezek a baktériumok és később ne befolyásolhassák az erjedést. A savanyított sörhöz leggyakrabban használt mikrobák a Lactobacillus és a Pediococcus baktériumok, míg a Brettanomyces gomba szintén hozzáadhat némi savasságot a sörhöz.A savanykás íz elérésének másik módszere a gyümölcsök hozzáadása, amelyek közvetlenül hozzájárulnak a szerves savakhoz, például a citromsav kialakulásához.Ha szeretnél többet megtudni erről a sörstílusról, nézd meg YouTube videónkat!Savanyú sörökLegyél sörszakértő ingyenes YouTube tanfolyamunkkal!23db rövid, de tartalmas videónk segítségével komoly tudásra tehetsz szert!Beerselection Sörsuli
Mortalis Brewing Company Hydra | Schmoojee A La Mode 0,473L
Eper, ananász, kókusz és tejszín keveréke- Pastry Sour.A Pastry Sour kifejezés leggyakrabban olyan savanyú sörre utal, amelyet szándékosan édesre főznek, és gyakran nem erjeszthető cukrokkal, például dextrózzal és laktózzal készül (ezeket azért nevezik nem erjeszthetőnek, mert az élesztő nem eszi fel őket, és nem alakítja át alkohollá). Ezeket a söröket rengeteg édes összetevő, például gyümölcsök, mályvacukor, keksz, kókuszdió stb. hozzáadásával főzik. A savanyú sör olyan sör, amelynek szándékosan savanyú, savas vagy fanyar íze van. A hagyományos savanyú sörök közé tartoznak a belga lambic, a gueuze, a flamand vörös sörök, valamint a német gose. A savanyú sörök úgy készülnek, hogy vadélesztő törzseket vagy baktériumokat engednek a főzetbe, majd felforralják a sörlevet, hogy elpusztuljanak ezek a baktériumok és később ne befolyásolhassák az erjedést. A savanyított sörhöz leggyakrabban használt mikrobák a Lactobacillus és a Pediococcus baktériumok, míg a Brettanomyces gomba szintén hozzáadhat némi savasságot a sörhöz.A savanykás íz elérésének másik módszere a gyümölcsök hozzáadása, amelyek közvetlenül hozzájárulnak a szerves savakhoz, például a citromsav kialakulásához.Ha szeretnél többet megtudni erről a sörstílusról, nézd meg YouTube videónkat!Savanyú sörökLegyél sörszakértő ingyenes YouTube tanfolyamunkkal!23db rövid, de tartalmas videónk segítségével komoly tudásra tehetsz szert!Beerselection Sörsuli
Imprint Beer Co. Schmoojee Strawberry Colada 0,473L
A pina colada eperrel tovább édesített formája- ragacsos, édes, savas és krémes Pastry Sour.A Pastry Sour kifejezés leggyakrabban olyan savanyú sörre utal, amelyet szándékosan édesre főznek, és gyakran nem erjeszthető cukrokkal, például dextrózzal és laktózzal készül (ezeket azért nevezik nem erjeszthetőnek, mert az élesztő nem eszi fel őket, és nem alakítja át alkohollá). Ezeket a söröket rengeteg édes összetevő, például gyümölcsök, mályvacukor, keksz, kókuszdió stb. hozzáadásával főzik. A savanyú sör olyan sör, amelynek szándékosan savanyú, savas vagy fanyar íze van. A hagyományos savanyú sörök közé tartoznak a belga lambic, a gueuze, a flamand vörös sörök, valamint a német gose. A savanyú sörök úgy készülnek, hogy vadélesztő törzseket vagy baktériumokat engednek a főzetbe, majd felforralják a sörlevet, hogy elpusztuljanak ezek a baktériumok és később ne befolyásolhassák az erjedést. A savanyított sörhöz leggyakrabban használt mikrobák a Lactobacillus és a Pediococcus baktériumok, míg a Brettanomyces gomba szintén hozzáadhat némi savasságot a sörhöz.A savanykás íz elérésének másik módszere a gyümölcsök hozzáadása, amelyek közvetlenül hozzájárulnak a szerves savakhoz, például a citromsav kialakulásához.Ha szeretnél többet megtudni erről a sörstílusról, nézd meg YouTube videónkat!Savanyú sörökLegyél sörszakértő ingyenes YouTube tanfolyamunkkal!23db rövid, de tartalmas videónk segítségével komoly tudásra tehetsz szert!Beerselection Sörsuli
Imprint Beer Co. Schmoojee Patisseree Blackberry Pomegranate Raspberry Pie 0,473L
Szedres, gránátalmás, málnás sütemény Pastry Sour. Egyszerrre kekszes, rostos és többrétűen savas.A Pastry Sour kifejezés leggyakrabban olyan savanyú sörre utal, amelyet szándékosan édesre főznek, és gyakran nem erjeszthető cukrokkal, például dextrózzal és laktózzal készül (ezeket azért nevezik nem erjeszthetőnek, mert az élesztő nem eszi fel őket, és nem alakítja át alkohollá). Ezeket a söröket rengeteg édes összetevő, például gyümölcsök, mályvacukor, keksz, kókuszdió stb. hozzáadásával főzik. A savanyú sör olyan sör, amelynek szándékosan savanyú, savas vagy fanyar íze van. A hagyományos savanyú sörök közé tartoznak a belga lambic, a gueuze, a flamand vörös sörök, valamint a német gose. A savanyú sörök úgy készülnek, hogy vadélesztő törzseket vagy baktériumokat engednek a főzetbe, majd felforralják a sörlevet, hogy elpusztuljanak ezek a baktériumok és később ne befolyásolhassák az erjedést. A savanyított sörhöz leggyakrabban használt mikrobák a Lactobacillus és a Pediococcus baktériumok, míg a Brettanomyces gomba szintén hozzáadhat némi savasságot a sörhöz.A savanykás íz elérésének másik módszere a gyümölcsök hozzáadása, amelyek közvetlenül hozzájárulnak a szerves savakhoz, például a citromsav kialakulásához.Ha szeretnél többet megtudni erről a sörstílusról, nézd meg YouTube videónkat!Savanyú sörökLegyél sörszakértő ingyenes YouTube tanfolyamunkkal!23db rövid, de tartalmas videónk segítségével komoly tudásra tehetsz szert!Beerselection Sörsuli
Messorem Petit Jus De Mort : Mangue + Fraise + Bleuet 0,473L
Lightos smoothie. Sour Ale, mangóval, eperrel és áfonyával.A Pastry Sour kifejezés leggyakrabban olyan savanyú sörre utal, amelyet szándékosan édesre főznek, és gyakran nem erjeszthető cukrokkal, például dextrózzal és laktózzal készül (ezeket azért nevezik nem erjeszthetőnek, mert az élesztő nem eszi fel őket, és nem alakítja át alkohollá). Ezeket a söröket rengeteg édes összetevő, például gyümölcsök, mályvacukor, keksz, kókuszdió stb. hozzáadásával főzik. A savanyú sör olyan sör, amelynek szándékosan savanyú, savas vagy fanyar íze van. A hagyományos savanyú sörök közé tartoznak a belga lambic, a gueuze, a flamand vörös sörök, valamint a német gose. A savanyú sörök úgy készülnek, hogy vadélesztő törzseket vagy baktériumokat engednek a főzetbe, majd felforralják a sörlevet, hogy elpusztuljanak ezek a baktériumok és később ne befolyásolhassák az erjedést. A savanyított sörhöz leggyakrabban használt mikrobák a Lactobacillus és a Pediococcus baktériumok, míg a Brettanomyces gomba szintén hozzáadhat némi savasságot a sörhöz.A savanykás íz elérésének másik módszere a gyümölcsök hozzáadása, amelyek közvetlenül hozzájárulnak a szerves savakhoz, például a citromsav kialakulásához.Ha szeretnél többet megtudni erről a sörstílusról, nézd meg YouTube videónkat!Savanyú sörökLegyél sörszakértő ingyenes YouTube tanfolyamunkkal!23db rövid, de tartalmas videónk segítségével komoly tudásra tehetsz szert!Beerselection Sörsuli
450 North Brewing Company BLURRIED XXXL 0,473L
Áfonyás, egres, banán, mályvacukor, kókusz és fehér csoki-krémes Pastry Sour. Telt, nagyon darabos, sokrétű ízzel.A Pastry Sour kifejezés leggyakrabban olyan savanyú sörre utal, amelyet szándékosan édesre főznek, és gyakran nem erjeszthető cukrokkal, például dextrózzal és laktózzal készül (ezeket azért nevezik nem erjeszthetőnek, mert az élesztő nem eszi fel őket, és nem alakítja át alkohollá). Ezeket a söröket rengeteg édes összetevő, például gyümölcsök, mályvacukor, keksz, kókuszdió stb. hozzáadásával főzik. A savanyú sör olyan sör, amelynek szándékosan savanyú, savas vagy fanyar íze van. A hagyományos savanyú sörök közé tartoznak a belga lambic, a gueuze, a flamand vörös sörök, valamint a német gose. A savanyú sörök úgy készülnek, hogy vadélesztő törzseket vagy baktériumokat engednek a főzetbe, majd felforralják a sörlevet, hogy elpusztuljanak ezek a baktériumok és később ne befolyásolhassák az erjedést. A savanyított sörhöz leggyakrabban használt mikrobák a Lactobacillus és a Pediococcus baktériumok, míg a Brettanomyces gomba szintén hozzáadhat némi savasságot a sörhöz.A savanykás íz elérésének másik módszere a gyümölcsök hozzáadása, amelyek közvetlenül hozzájárulnak a szerves savakhoz, például a citromsav kialakulásához.Ha szeretnél többet megtudni erről a sörstílusról, nézd meg YouTube videónkat!Savanyú sörökLegyél sörszakértő ingyenes YouTube tanfolyamunkkal!23db rövid, de tartalmas videónk segítségével komoly tudásra tehetsz szert!Beerselection Sörsuli
Mortalis Brewing Company Hydra | Cranberry + Prickly Pear + Blood Orange 0,473L
A vörös áfonya, kaktuszfüge és vérnarancs érdekesen savas és édes egyvelege alkotta Pastry Sour.A Pastry Sour kifejezés leggyakrabban olyan savanyú sörre utal, amelyet szándékosan édesre főznek, és gyakran nem erjeszthető cukrokkal, például dextrózzal és laktózzal készül (ezeket azért nevezik nem erjeszthetőnek, mert az élesztő nem eszi fel őket, és nem alakítja át alkohollá). Ezeket a söröket rengeteg édes összetevő, például gyümölcsök, mályvacukor, keksz, kókuszdió stb. hozzáadásával főzik. A savanyú sör olyan sör, amelynek szándékosan savanyú, savas vagy fanyar íze van. A hagyományos savanyú sörök közé tartoznak a belga lambic, a gueuze, a flamand vörös sörök, valamint a német gose. A savanyú sörök úgy készülnek, hogy vadélesztő törzseket vagy baktériumokat engednek a főzetbe, majd felforralják a sörlevet, hogy elpusztuljanak ezek a baktériumok és később ne befolyásolhassák az erjedést. A savanyított sörhöz leggyakrabban használt mikrobák a Lactobacillus és a Pediococcus baktériumok, míg a Brettanomyces gomba szintén hozzáadhat némi savasságot a sörhöz.A savanykás íz elérésének másik módszere a gyümölcsök hozzáadása, amelyek közvetlenül hozzájárulnak a szerves savakhoz, például a citromsav kialakulásához.Ha szeretnél többet megtudni erről a sörstílusról, nézd meg YouTube videónkat!Savanyú sörökLegyél sörszakértő ingyenes YouTube tanfolyamunkkal!23db rövid, de tartalmas videónk segítségével komoly tudásra tehetsz szert!Beerselection Sörsuli
Le Ketch P'tit Tonneau - Acerum 0,355L
14 hónapig Acerum brandy hordóérlelt Imperial Stout, kakaóval és juharsziruppal édesítve.Az Imperial Stout alkoholosabb, szárazabb, csokisabb a sima stouthoz képest, rendkívül gazdag, édes, telt malátajelleggel. A keserűség származhat pörkölt malátákból vagy komló hozzáadásából. Eredetileg az Orosz cári családnak szánták.A Stout a porter szárazabb, sötétebb, testesebb erősebb leszármazottja. Színben nagyon hasonlóak, a stoutokban azonban sokkal több a karamellizált pörkölt maláta és a kávés ízvilág, valamint édeskésebbek is. A stout szó első ismert használata egy 1677-ben keltezett, az Egerton Manuscripts-ban talált dokumentumban, amely a sör erősségére utal. 1721-ben használták először a porter nevet egy pörkölt malátával készült sötétbarna sör leírására. A porterek hatalmas népszerűsége miatt a sörfőzők többféle erősségben készítették őket. Az erősebb, jellemzően 7 vagy 8 %-os alkoholtartalmú söröket "stout porter"-nek nevezték, így a stout és a porter története és fejlődése összefonódott.Ha szeretnél többet megtudni erről a sörstílusról, nézd meg YouTube videónkat!Porterek és Stoutok közötti különbségekLegyél sörszakértő ingyenes YouTube tanfolyamunkkal!23db rövid, de tartalmas videónk segítségével komoly tudásra tehetsz szert!Beerselection Sörsuli
Firestone Walker Brewing Company Rip This Joint (2023) 0,5L
Henry McKenna hordóban érlelt Imperial Stout. Sűrű, ragacsos, és szuper selymes.Az Imperial Stout alkoholosabb, szárazabb, csokisabb a sima stouthoz képest, rendkívül gazdag, édes, telt malátajelleggel. A keserűség származhat pörkölt malátákból vagy komló hozzáadásából. Eredetileg az Orosz cári családnak szánták.A Stout a porter szárazabb, sötétebb, testesebb erősebb leszármazottja. Színben nagyon hasonlóak, a stoutokban azonban sokkal több a karamellizált pörkölt maláta és a kávés ízvilág, valamint édeskésebbek is. A stout szó első ismert használata egy 1677-ben keltezett, az Egerton Manuscripts-ban talált dokumentumban, amely a sör erősségére utal. 1721-ben használták először a porter nevet egy pörkölt malátával készült sötétbarna sör leírására. A porterek hatalmas népszerűsége miatt a sörfőzők többféle erősségben készítették őket. Az erősebb, jellemzően 7 vagy 8 %-os alkoholtartalmú söröket "stout porter"-nek nevezték, így a stout és a porter története és fejlődése összefonódott.Ha szeretnél többet megtudni erről a sörstílusról, nézd meg YouTube videónkat!Porterek és Stoutok közötti különbségekLegyél sörszakértő ingyenes YouTube tanfolyamunkkal!23db rövid, de tartalmas videónk segítségével komoly tudásra tehetsz szert!Beerselection Sörsuli
Coffee Abraxas (Barrel Aged) Coffee Abraxas (2024) 0,75L
Kávé központú Imperial Stout. Az ancho chili, kakaóbab, vanília és fahéj édesen bizsergő ízkombinációja.Az Imperial Stout alkoholosabb, szárazabb, csokisabb a sima stouthoz képest, rendkívül gazdag, édes, telt malátajelleggel. A keserűség származhat pörkölt malátákból vagy komló hozzáadásából. Eredetileg az Orosz cári családnak szánták.A Stout a porter szárazabb, sötétebb, testesebb erősebb leszármazottja. Színben nagyon hasonlóak, a stoutokban azonban sokkal több a karamellizált pörkölt maláta és a kávés ízvilág, valamint édeskésebbek is. A stout szó első ismert használata egy 1677-ben keltezett, az Egerton Manuscripts-ban talált dokumentumban, amely a sör erősségére utal. 1721-ben használták először a porter nevet egy pörkölt malátával készült sötétbarna sör leírására. A porterek hatalmas népszerűsége miatt a sörfőzők többféle erősségben készítették őket. Az erősebb, jellemzően 7 vagy 8 %-os alkoholtartalmú söröket "stout porter"-nek nevezték, így a stout és a porter története és fejlődése összefonódott.Ha szeretnél többet megtudni erről a sörstílusról, nézd meg YouTube videónkat!Porterek és Stoutok közötti különbségekLegyél sörszakértő ingyenes YouTube tanfolyamunkkal!23db rövid, de tartalmas videónk segítségével komoly tudásra tehetsz szert!Beerselection Sörsuli
Bottle Logic Brewing Paisley Cave Complex (2023) 0,5L
Bourbon hordóban érlelt Imperial Stout, amiben az áfonya, mályvacukor, keksz és csoki íze köszön vissza, a hordó adta fásság mellett.Az Imperial Stout alkoholosabb, szárazabb, csokisabb a sima stouthoz képest, rendkívül gazdag, édes, telt malátajelleggel. A keserűség származhat pörkölt malátákból vagy komló hozzáadásából. Eredetileg az Orosz cári családnak szánták.A Stout a porter szárazabb, sötétebb, testesebb erősebb leszármazottja. Színben nagyon hasonlóak, a stoutokban azonban sokkal több a karamellizált pörkölt maláta és a kávés ízvilág, valamint édeskésebbek is. A stout szó első ismert használata egy 1677-ben keltezett, az Egerton Manuscripts-ban talált dokumentumban, amely a sör erősségére utal. 1721-ben használták először a porter nevet egy pörkölt malátával készült sötétbarna sör leírására. A porterek hatalmas népszerűsége miatt a sörfőzők többféle erősségben készítették őket. Az erősebb, jellemzően 7 vagy 8 %-os alkoholtartalmú söröket "stout porter"-nek nevezték, így a stout és a porter története és fejlődése összefonódott.Ha szeretnél többet megtudni erről a sörstílusról, nézd meg YouTube videónkat!Porterek és Stoutok közötti különbségekLegyél sörszakértő ingyenes YouTube tanfolyamunkkal!23db rövid, de tartalmas videónk segítségével komoly tudásra tehetsz szert!Beerselection Sörsuli